Várostervezési Napok

A Várostervezési Napok, rövidítve VTN, egy négynapos, komplex és kreatív műhelyverseny, melynek keretében építőmérnök-, közlekedésmérnök-, építész- és tájépítész-hallgatók kis csoportokban gondolják újra Budapest valamely városrészét/közterét közlekedési, építészeti és fenntarthatósági szempontból.

Várostervezési Napok 2008 őszén került első alkalommal megrendezésre. Az alapötletet a MEPS (Middle European Planning Seminar) adta, amelyet 2017-ben már 28. alkalommal rendeztek meg. Ez egy olyan nemzetközi tervezési gyakorlat, ahol magyar, cseh és osztrák hallgatók közösen oldanak meg különböző városi közlekedéssel kapcsolatos problémákat.

A műhelyverseny lényege, hogy a vegyes összetételű csapatokba osztott, várostervezés iránt érdeklődő hallgatóknak fel kell tárniuk egy tervezési terület adottságait, problémáit, majd előremutató, innovatív megoldást kell rá nyújtaniuk. A tervezési terület általában egy budapesti csomópont vagy városrész, amit a verseny első napján ismertetünk. A versenyzők munkáját alaptérképekkel, rendezési tervekkel, statisztikai adatokkal, a terület részletes bemutatásával, illetve egyetemi oktatók és elismert tervező-mérnökök által tartott konzultációkkal segítik a szervezők. A verseny végén minden csapatnak be kell mutatnia a terveit, ez alapján dönt egy szakmai zsűri, és választja ki a sorrendet.

Rendkívül fontos, hogy az építő-, építész- és közlekedésmérnök hallgatók egyaránt a várossal, mint komplex egységgel foglalkoznak, de mindegyikük más-más aspektusból, a saját szakmai ismereteivel teszi ezt. Egy jól működő város, városrész, közterület létrehozásához szükséges azonban egymás szempontrendszerének megismerése, megértése és tiszteletben tartása. Így a versenyen lehetősége nyílik minden hallgatónak megismerni a társtudományokat, amikkel az egyetem elvégzését követően együttműködve fog dolgozni.

További információk: www.varostervezesinapok.hu

A tagozati ülések helye és ideje:
Földmérő:
Hétfő 18:00
Kör-Vas-Út:
Kedd 18:00
Mérnök Műhely:
Szerda 18:00
Szerkezetépítő:
Szerda 18:00
Vízépítő:
Hétfő 19:00

Vásárhelyi Pál Kollégium
Körhelyiség: B718
Mérnök Műhely: A219

 

karima2

youtube

580084 273677862764872 1353770549 n

banner2

 

 

Közelgő események

24Nov
17.11.24 - 17.11.25
Észak-Magyarországi szakmai út