Tisza-tavi kirándulás

2017. április 28-án a Zielinski Szilárd Szakkollégium Vízépítő tagozata a Közép-Tisza vidékére szervezett tanulmányi kirándulást.

Az első állomás Magyarország egyik legnagyobb vízépítési műtárgya, a Tisza II, közismertebb nevén a Kiskörei vízlépcső és vízerőmű volt. A szakaszmérnökség épületében Fejes Lőrinc szakaszmérnök úr vezettet körbe és tartott történelmi és műszaki tájékoztatást a vízlépcsővel kapcsolatosan. Ezek után meglátogattuk a vízlépcső mellett nemrégiben létesített hallépcsőt.A hallépcső „működéséről” mindannyian meggyőződhetünk, hiszen a hallépcső műtárgyában egy megfigyelő ablak is kialakításra került. Minden résztvevőt elvarázsolt az ablakon keresztül látható halak sokszínűsége.

Következő állomásunkon a Tiszavíz vízerőmű Kft. munkatársai mutatták be Magyarország legnagyobb teljesítményű vízerőművét. Az áramtermelést 4 vízszintes tengelyű csőturbina biztosítja. A turbinák egyenként 7 MW energiát állítanak elő. A vízerőmű által előállított energia mindössze Magyarország áramellátásának 0,5 % biztosítja.

Ezt követően ismét a VIZIG szakemberei kalauzoltak el bennünket birodalmukba. A következő megállónk az 1878-ban épült Sajfoki szivattyútelep. Ez a szivattyútelep már muzeális értéket képvisel, hiszen itt egy kifogástalan állapotban lévő - sajnos működésképtelen - gőzüzemű szerkezet található. Mindenki számára elgondolkodtató volt látni, hogy elődeink az elmúlt évszázadokban, a mai modern technikához képest elavult módszerekkel milyen precíz és időtálló munkát tudtak létrehozni. Ez a létesítmény mindig pozitív példát fog mutatni a jövő mérnök generációi számára.

A napnak még korán sem volt vége. A következő állomáshely a Sajfoki szivattyútelep szomszédságában található Hanyi-Tiszasülyi tározó töltő-ürítő műtárgya volt. Az árvízi szükségtározó 2012-ben került átadásra, azóta szerencsére nem kellett üzembe helyezni. A tározó a maga 247 millió m3 tározó térfogatával nagyban hozzájárul a magyarországi Tisza szakasz árvízi biztonságának növeléséhez. A tározó ugyan még nem volt éles helyzetben üzembe helyezve, de a vízügyi szakemberek jóvoltából egy próba szegmenstábla mozgatás szemtanúi is lehettünk.

Utunk végéhez közeledve még sikerült időt szakítanunk a porszlói Tisza-Tavi Ökocentrum meglátogatására. Az Ökocentrumban található Európa legnagyobb édesvizű akvárium rendszere, melyben megfigyelhetőek a hazai halfajok. A komplexum nem csak a vízi ökoszisztémával foglalkozik, több állat és növény fajt is bemutat, valamint adottságainál fogva, a Tisza-tavi ökoszisztémát helyezi előtérbe, hiszen Magyarország második legnagyobb tava egy ökológiai paradicsom.

DSCF0135

A tagozati ülések helye és ideje:
Földmérő:
Hétfő 18:00
Kör-Vas-Út:
Kedd 18:00
Mérnök Műhely:
Szerda 18:00
Szerkezetépítő:
Szerda 18:00
Vízépítő:
Hétfő 19:00

Vásárhelyi Pál Kollégium
Körhelyiség: B718
Mérnök Műhely: A219

 

karima2

youtube

580084 273677862764872 1353770549 n

banner2

 

 

Közelgő események

24Nov
17.11.24 - 17.11.25
Észak-Magyarországi szakmai út